Polmarketing

Ezt a naplót azért írom, hogy rámutassak a politika szerencsétlenkedéseire, és rögtön javaslatot is tegyek. A politika művelése, egy marketinges szemével. Lehet másképp is! Írnom kell Gyurcsányról, Zuchslagról, Weiszenbergerrről, Öszödröl is.

Utolsó kommentek

Politikai marketing és a Fidesz 2. fejezet

2007.12.25. 14:40 Marketinges

 

Jobboldal versus szélsőjobb

 
  Az a tézisem, hogy a Fidesz sokkal, de sokkal többet veszít a radikális jobboldal miatt mint amennyi szavazatot kap onnan. Ez persze csak egy állítás, de közvéleménykutatással könnyen igazolható lenne. Ha  a Fidesz hagyná veszni azt az egy-két százalékot amire a radikális jobboldaltól számít, akkor 5-10 százalékot biztosan nyerne a középen imbolygó, bizonytalan (de a választásokat mindig eldöntő) tömegtől.

Indirekt módon is belátható ennek az állításnak az igaza. A balliberális oldal minden választáskor előjön az "összekacsintás" az "Orbán-Csurka two-in-one" a "haverok, buli, junta" a "fasisztaveszély" tematizálásával. Ők pontosan tudják, hogy abból a 2 millió el nem kötelezett választóból rengeteg elcsábítható, egy militáns ellenfél képének a megrajzolásával. Talán még emlékszünk, hogy mekkora ütés volt a Fidesznek amikor 2002-ben, a két forduló között, Csurka István bejelentette, hogy visszalépteti a MIÉP jelölteket a Fidesz javára. (Persze ez nagy ütés volt a MIÉP-nek is, hiszen a saját szavazóit is elbizonytalanította. Csurka már többször bizonyította, hogy elsőrendű célja a baloldal érdekeinek a kiszolgálása.)  

El is vesztette a jobboldal a választásokat. A dolog működik.

Matematikailag is belátható, hogy sokkal több szavazóra lehet halászni a „bizonytalan” 40%-ban, mint a radikális 3%-ban. Nem beszélve arról, hogy az előbbinek dupla a tétje, mert ha középről szerzek szavazót, azt az ellenféltől szedem el, az utóbbinak pedig szimpla a tétje, mert ha nem is szavaz rám, az ellenfélre akkor sem fog.

Elismerem, hogy a Fidesznek aránytalanul, igazságtalanul sokat kell küzdenie a szélsőjobboldali bélyeg ellen. Emberileg el is fogadom, hogy nincs kedvük folyamatosan elhatárolódni, kijelenteni stb. Nem is szólnék egy szót sem, ha látnám, hogy van egy tiszta, koherens, transzparens álláspontjuk ebben az ügyben. Helyette azonban azt látom, hogy annyira rettegnek lezárni a szélsőjobb irányába, hogy ettől esetleges, gyakran elhibázott és kevéssé hatékonnyá válik ennek a kérdéskörnek a kezelése.

Ezt láttam a Csintalan merénylet kapcsán is. Szerintem ez jó alkalom lett volna pontosan megmutatni, hogy éles a határvonal a militáns, radikális jobboldal és az alkotmányos alapokon gondolkodó, mérsékelt jobbközép politika között.

Vagy egy másik példám is: Nyugodtan kijelenthette volna a Fidesz, hogy a fekete egyenruhás Magyar gárda, félelmet keltő felvonulása lejáratja az Árpádsávos zászlót. Bár ez a történelmi ereklye és szimbólum sosem sajátítható ki senki által, és nem méltó a használatába belemagyarázni fasiszta veszélyt, de helyesebb most tartózkodni a használatától. Éppúgy, ahogy senki ne csodálkozzon, ha a kedvenc lila pólója miatt esetleg „kinézik” a Fradi táborban.
 
Ehhez azonban tiszta, kiérlelt álláspontra van szükség. Több mint egy éve javasoltam, hogy ki kell dolgozni a jobboldali, polgári, konzervatív, kereszténydemokrata stb ideológiát. A rengeteg elnevezés is mutatja, hogy még a nevét sem tudjuk, a Fidesz ideológiájának. Kristálytisztán kell megfogalmazni a Fidesz álláspontját a médiáról, a piacról, a radikális jobboldalról, a nemzetről stb. Hatalmas marketinggel (on-line marketinggel is) kellene bemutatni, és minden alkalommal hivatkozni erre az álláspontra.

Amíg azonban ez nem készül el, addig buzgón fogja köszörülni a nyelvét a Fideszen a drága Bolgár úr és a festett szőrzetű  Orosz József. A Fidesz pedig csak tétován fog reagálni az eseményekre. 

34 komment

Címkék: fidesz szélsőjobb politikai marketing

A bejegyzés trackback címe:

https://polmarketing.blog.hu/api/trackback/id/tr18274777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2007.12.25. 23:03:54

"a fekete egyenruhás Magyar gárda, félelmet keltő felvonulása"

Mégis kiben kelt félelmet a Gárda? Gondolom nem azokban a falusiakban, akiknek disznaját, tyúkját lopkodják, és a Gárdától remélik javaik jobb védelmét.

Persze, akik lopnak, rabolnak, illetve azok, akik őket szellemileg igazolják, azok kicsit félnek, hogy ezentúl nehezebb lesz a lopás.
A FIDESZ-nek meg duruzsolni kell az ilyen varázsigéket, hátha beveszi, és ő lesz a magyar baloldal, a szociáldemokrata párt, ugyanis pillanatnyilag nincs ilyen, mert ugye az MSZP sem nem magyar, sem nem szocialista, sem nem párt.
Na, további szép, hasonló politikai elemezgetéseket.

ltammy 2007.12.25. 23:10:34

Azt tudtad,hogy Bokros Lajos egy igazán jobboldali politikus? Na, további szép, hasonló politikai elemzéseket.

Rosta Gábor 2007.12.25. 23:33:13

Én is rettegek. De véletlenül nem a Gárdától hanem attól hogy 10-20 éven belül a cigánybűnözés mivé fajul el!
Hoppá! Máris rasszista vagyok hiszen a cigánybűnözés szót merem használni! Tehát akkor máris szélsőségesnek számítok, így ha megjelennék egy FIDESZ rendezvényen, megkérek mindenkit hogy határolódjon el tőlem!
Magyar vagyok, némi nemzeti öntudattal és büszke rá! Így lettem rasszista!

menőmanó 2007.12.25. 23:56:03

Sajnos a post minden szava igaz. Csak kicsit hiányos...
A Magyarok Nyilait miért nem említetted? Pedig az is olyan jópofa. Hogy úgy mondjam: nekünk már csak ez hiányzott!
De hogy a Gárda valós félelmet keltene bárkiben is, az tényleg mosolyogtató. A szél elfújja a szart alóluk (mondaná Moldova), se védeni, se bántani nem tudnak ezek senkit.

Epikurosz! Bennem kelt "félelmet" a Magyar Gárda! Tudod-e miért? Azért, mert a Gárda hátán fog felkapaszkodni a cuclib 2010-ben harmadszor is a hatalomba. Azok a falusiak, akiknek a disznóját lopták, eddig is a Fideszre szavaztak. De azok a prolik, akik eddig a maszopra szavaztak, most viszont legalább elgondolkodtak a hülye fejükkel azon, hogy netalántán mégsem jó helyre tették azt az X-et, azzal lesznek gyűrve a hányásig, hogy "ha nem maszopra szavaztok, jön a rasszista, fasiszta, nacionalista, soviniszta, antiszeita, .... Fidesz a Gárdával meg az árpádsávval.
És a prolik X-elnek majd megint. Oda. Ugyanoda.
Na, további szép, hasonló politikai elemezgetéseket!

trogger 2007.12.26. 00:23:30

De miért is masírozzon fel és alá párszáz egyenruhás ember? Mire jó ez a jobboldalnak? A cikkíró felvetése bizony jogos. Az átlagos szavazó nem akar félkatonai szervezeteket látni az utcán. Nem csupán a bizonytalanok - a jobboldaliak sem!

szepvoltfiu 2007.12.26. 00:24:18

"Csurka már többször bizonyította, hogy elsőrendű célja a baloldal érdekeinek a kiszolgálása"

te ugye a miépre szavaztál akkoriban kedves blogger? és teliszájjal fújtad, hogy csurkát a kommenisták tették tönkre, és miegymás... utána elmesélted mindenkinek hogy a kovács rákos és csak hónapjai vannak hátra, majd hogy elcsalták a választásokat.... ezek után jöhetett a csurka a baloldal beépített embere szöveg... gratulálok

és kellemes karácsonyi ünnepeket

AP (törölt) 2007.12.26. 00:37:32

A magyargárda részben jó, mert nem árt, ha végre valaki tudatosítja a segíjkéből élő, dolgos embereken röhögő, provokáló kisebbségben azt, hogy ő itt kisebbség.
Részben rossz, mert mégiscsak az egyenruhájukban és az egész attitűdjükben hasonlítanak holmi régebbi német kétbetűs alakulatokra.
Az se tetszik, hogy a kormányzat a létező cigánybűnözés (a börtönben a rabok összetételét nézzétek meg, 70-80-90% cigány, megyénként változó a konkrét érték. na ez nem véletlen) visszaszorítása helyett rengeteg energiát öl abba, hogy a gárdát megszüntesse.
Megoldás? Fogalmam sincs!

nas 2007.12.26. 01:13:51

orbán egy hülye looser.

körülvette magát egy rakat szerencsétlennel, mint a pelzné gál ildikó, cser-palkovics andrás, szijjártó, vagy hogy a régieket említsem - akkor deutsch.
ezekből az első vonal beli figurákból az ember úgy csinál hülyét a sajtótájékoztatókon ahogy akar.

mikola: ő még a csurkánál is nagyobb farok.
minden megszólalása viszi a szavazatokat elfelé.

aztán ott van a semjén.
szektáz, fújol mindent ami nem keresztény.
ismét egy rakat mínusz szavazat

kövér lászló: egy ronda tahó


a fidesz pedig olyan mint a beton, nem nagyon jellemző, hogy megjelennek új "tehetségek", mert a főnök kijelöli azokat, akikkel hajlandó dolgozni.

na most a főnöknek elég rossz ízlése van.

ha nem frissítenek arculatot - tehát minden marad a régiben, akkor 2010-re a mostani 60%-ból lófasz sem marad. egyszerűen nevetségessé válnak a felető meg röhög majd a markába.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2007.12.26. 01:25:36

Pont ez itt a bibi, azért totyog-motyog a Fidesz, mert levetné már ezt a kényelmetlen terhet, az agresszív, szűkagyú paranoid szélsőjobboldali kommandót, de mivel feltételezem, hogy az általad levezetett fenti számításokat elsőrendű kiemelt feladatként százszor - hasonló eredményekkel - átszámolták már minden párt marketingosztályán, ezért egyetlen egy ijesztő opció marad, miért nem képes levedleni a Fidesz nyiltan, vagy legalább ha határozottan nem is, de legalább halkan, egyértelműen elhatárolódni a jobbiktól, a gárdától meg az összes fasiszta szennytől: ez az ok pedig az, hogy nem KÉPES RÁ. NEM képes rá, mert annyi szállal, kapcsolaton kötődik a hiénákhoz már, hogy lebénult már a hatalmi-végrehajtó-levágó szerv, nincs ember a Fideszben, aki képes lenni kimetszeni a rákos daganatot a jobboldalból úgy, hogy a gazdatest ne sérülne meg. Persze ez is csak egy feltételezés, még ha elég ijesztő is, és olyan egyszerű, hogy akár igaz is lehet. Kellemes Ünnepeket!

radix 2007.12.26. 01:26:11

"Csurka már többször bizonyította, hogy elsőrendű célja a baloldal érdekeinek a kiszolgálása."

Azt nem tudod elképzelni sem, hogy Csurka a saját tehetségéből volt ennyire hülye?

Ilaberek 2007.12.26. 01:33:36

Két marhaság az elemzésből:

"Ha a Fidesz hagyná veszni azt az egy-két százalékot amire a radikális jobboldaltól számít, akkor 5-10 százalékot biztosan nyerne a középen imbolygó, bizonytalan (de a választásokat mindig eldöntő) tömegtől."

Ha ugyanis nem tünt volna fel, a Fidesz 2002-ben is, 2006-ban is "veszni" hagyott a radikáljobboldaltól, MIÉP 4,37 illetve MIÉP-Jobbik2,19%-ot...
(ahogyan "középről" is a Centrum 3%-át és az MDF 5,07%-át).


Második:
"Talán még emlékszünk, hogy mekkora ütés volt a Fidesznek amikor 2002-ben, a két forduló között, Csurka István bejelentette, hogy visszalépteti a MIÉP jelölteket a Fidesz javára. (Persze ez nagy ütés volt a MIÉP-nek is, hiszen a saját szavazóit is elbizonytalanította. "

Nos, emlékezni jó, de pontosan kéne, éspedig hogy Csurka bizony már az első forduló elött bejelentette ezt a visszaléptetési szándékát, ráadásul közröhejesen, hogy majd 120 helyen lesz, ahol a MIÉP jelöltjei a harmadik helyen fognak végezni...(ehhez képest..)

tatamin · http://www.tatamin.hu 2007.12.26. 01:44:01


Jogos a cikkíró kérdésfelvetése, hogy a jobboldalnak világosan középre kellene tartania...illetve egy sokkal erősebb polgári közép kellene. Orbán azonban attól tart, hogy egy ilyen manőver nagyon megerősítené a szélsőjobbot, ezért ez az állandó bujkálás, s a baloldal ezt az utóbbi két választáson remekül kihasználta, rendre sikerült bevinni neki, hogy "az egész tábor ilyen", mármint szélső jobb... A baj tehát nem ez, hanem az, hogy nem elég erőteljes a középre nyitás, ehhez nagyon komoly munkát kellene végezni, mindenek előtt a baloldalhoz való viszonyt kellene tisztázni, a Trianon után történteket átgondolni: mindent, Horthy-korszakot, Kádár-érát, rendszerváltás óta történteket stb. mindent, értékalapon.
Sajnos a fidesz-ben nincs erre mainstream, elképesztően gyenge a csapat, kis hülye pasik vannak, komoly szellemi háttér nélkül, meg a hataloméhesen lavírozó megélhetési politikai gárda. Magának a vezérnek a felkészültsége is gyenge, akcionista, a szavak erejében bízik, nem az elgondolásokban, nincs komoly szellemi bázisa, mindent félreért, néha merkelt, néha sarko-t.
Értelmes kompromisszum kellene, összefogás egy szellemi bázison, és egy erős technokrata, Járai-szerű vezető. Akkor lesz változás, ha ezt a nemzetközi környezet kikényszeríti. Látjuk Németországban, vagy Ausztriában, hogy nem megy másképp. Sajnos ma már egy ilyen tipusú változásnak csak a jelei, illetve szükségessége látható, a feltétetelrendszere még nem, s félő, ha lökés-szerű lesz a változás, megint nem lesz megfelelő alap, mint a rendszerváltozáskor.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2007.12.26. 02:04:22

tatamin neked már értelmesebb a hsz-ed, bár az alapvetés téves.
Orbán nem elvből evezett a jobboldalra, hanem taktikai érzékből, ugyanis a baloldal már foglalt volt. A probléma lényegét persze jól látod, mármint a szellemi háttér vékonyságát. Én - veled szemben - a megoldást pont fordítva látom: a radikális jobboldalról kellene kooptálni szellemileg felkészült embereket. Most az, hogy az ingadozók érdeke mit kívánna, tökmindegy. A tömeg mindig arra mozdul, ahol cirkusz (RTL Klub, TV2 stb.) van és kenyér (segélyek).
Ez a rövidtáv.
Lehetne hoszútávú stratégia is, de azt most unom leírni.:-)

woodo 2007.12.26. 02:24:49

az összes cigányvédő honfitársamnak kívánok olyan felejthetetlen fél órát amilyet én eltöltöttem tegnap k.b. 18 roma purdé között egy volán buszon akik gáspár győző haknijára utaztak!! atomot nekik,senkinek nem hiányoznának!! GYŰLÖLÖM AZ AZ ÖSSZES CIGÁNY EMBERSZABÁSÚT!!!!!!!!

Farky 2007.12.26. 03:21:37

A jobb- és baloldal definíciójával is gond van itthon.
Aki képes szemellenző nélkül ránézni a gazdaságpolitikára, az láthatja, hogy nálunk néha
fordítva mennek a dolgok. Egy szocialista kormány hirdet piacpárti intézkedéseket (jobb oldali gazdaságpolitika), egy konzervatív párt pedig intervencionálisan (bal oldali gazdpol) közelít a dologhoz.

Azt nyilván minden stratéga tudja, hogy értelmi cenzus nélkül jelen pillanatban felesleges olyan kapmányt folytatni, ahol azt mondják el, amit csinálni kéne és nem azt, amit a választópolgár hallani szeretne.
Így most az ígérgetés-költekezés-ígérgetés-megszorítás négyes ciklusa a mérvadó. Ez valószínű egészen addig így is lesz, amíg egy nyolcadikos nem tudja mi a különbség a hitel- és a bankkártya között, valamint a plazmatévé a karácsonyi ajándékok zsinórmértéke.

Farky 2007.12.26. 03:26:46

Aki pedig Vak Bottyánt megszégyenítő módón átlát a cigányság problémáin, annak ajánlom, hogy iszonyat sürgősen kezdjen neki a gyerekgyártásnak, mert 2050-ben nem 18 purdé között fog utazni, hanem ő lesz az egyetlen nemroma 5km-es rádiuszban :)

., (törölt) 2007.12.26. 06:14:38

Epikurosz 2007.12.25. 23:03:54
"a fekete egyenruhás Magyar gárda, félelmet keltő felvonulása"

Mégis kiben kelt félelmet a Gárda? Gondolom nem azokban a falusiakban, akiknek disznaját, tyúkját lopkodják, és a Gárdától remélik javaik jobb védelmét.
Eccer már volt ilyen. Ilyen indok is , mit most Te használsz.
Aztán ilyen zászlók kiséretében, nagyon hasonló alakok kisérték bevagonírozásra, pl. a kolleganőm anyukáját.,.

peetmaster 2007.12.26. 08:39:49

Szerintem igaza van a cikkírónak (mondom ezt stabil baloldali szavazóként). Nem azért szavaztam a baloldalra, mert különösebben le lennék nyűgözve a munkájuk minőségétől, hanem mert a Fidesz és a többi jobboldali lehetőség SEMMILYEN programot nem kínál, semmilyen értéket nem közvetít. Arrafelé értékvállalása csak a szélsőjobboldalnak van, azoktól meg abszolút elhatárolódom. Semmi vonzó nincs bennük. Nagyon idegesítő egyébként, amikor a Fidesz nagy nehezen rászánja magát, hogy elhatárolódjon a Gárdától, mindig hozzáteszi, hogy a \\\"hazugságoktól is ugyanígy\\\", azaz a Gyurcsányt legalább annyira utáljuk. Számomra ez elfogadhatatlan. Az MSZP, SZDSZ a politikai színkép emberek lakta részén van, a Gárda stb. nincs ott.
Se zsidó, se cigány nem vagyok (ha ez fontos), de a Gárdától én is félek - olyan fajta emberek, akiket nem lehet egy vitában meggyőzni.
Talán abba a 10%-ba tartozom, aminek a létezésében cikkíró hisz.
Bocs a hosszú kommentért, boldog karácsonyt!

sddsh 2007.12.26. 08:52:48

ALAPELVEK A JOBBOLDALISÁG ÉS A BALOLDALISÁG FOGALMAINAK MEGÉRTÉSÉHEZ


A jobboldaliság és a baloldaliság olyan fogalmak, amelyeket szinte naponta használnak a közélet szereplői, de sajnálatos módon az esetek nagy részében teljesen helytelenül.
A legelterjedtebb fölfogás szerint a jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a XVIII. századi francia parlamenti ülésrendből ered: jobboldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend, baloldalon a forradalom hívei, a polgárság, vagyis a harmadik rend.
Tágabb értelemben a jobboldaliság a metafizikai eredetű tradicionális, konzervatív (értékőrző), a világot abszolútumnak, az embert pedig ehhez képest relatívumnak tekintő világszemlélet, illetve ennek politikai vetülete, a baloldaliság a racionalista, emberközpontú, az embert abszolútumnak, a világegyetem többi elemét pedig relatívumnak tekintő, haladó világnézet, illetve annak politikai vetülete. A jobboldaliság és a baloldaliság, mint szellemi-világnézeti meghatározottság, illetve a belőle következő viszonyulás az emberi élet különböző szegmenseihez tehát jóval régebb óta létezik, mint e jelenségek megnevezése.
A jobboldali ember történelemszemlélete ciklikus, a történelmet fölívelő és leágazó szakaszok váltakozásának fogja föl, a baloldali történelemszemlélete lineáris, azt folytonos haladásnak, egy történelmi időszakot az előzőhöz és az előzőekhez képest jobb és jobb társadalmi berendezkedés kifejlődésének tartja. A jobboldali a szellemet, a minőséget tartja alapvető fontosságúnak, a baloldali a testet, az anyagot, a mennyiséget.
A jobboldali ismeri a stabilitást, az állandóságot, az örökkévalóságot, a baloldali ellenben állandóan "halad" valahová, de sohasem érkezik meg sehová. A baloldali folyton újít, mindig valami mást keres, nem az azonosságot, hanem a másságot kutatja, anélkül azonban, hogy ez a másság valamiféle minőségi differenciáltságot jelentene. A jobboldali eszménye a tett, a baloldali ellenben csupán izgatottan tevékenykedik. Julius Evola erről így ír: "Csak azoknak az élete keresi valójában a 'mást', akik nem elégszenek meg önmagukkal, és akik eltávolodtak önmaguktól: nekik van szükségük a társadalomra mint kölcsönös támaszra, mint kollektív törvényre; és ők törekszenek - mert nincsenek; mert csak keresőkként, elédegetlenekként, a jövőtől függve léteznek: mert ők a létesülés. Borzadnak attól, ami az ember természetes élettere: a hallgatástól, a magánytól, a kitöltetlen időtől, az örökkévalótól; és ezért tevékenykednek, izgulnak, szüntelenül ide-oda forgolódnak, mindennel foglalkoznak - kivéve önmagukat. Tevékenykednek, hogy érezzék magukat, hogy létüket igazolják. És mivel a tevékenységtől és mindentől, amit csinálnak, saját igazolásukat várják, egyáltalán nem ők tevékenykednek - ők csupán a tevékenykedés megszállottjai. Ez a mai ember aktivizmusának értelme. Ez nem tett, hanem lázas tevékenykedés. Ez azoknak az őrjöngő rohanása, akiket a kerék tengelye kirepít, és akiknek a rohanása annál őrületesebb, minél messzebb vannak a középponttól. Amilyen ez a rohanás, ez a 'tempó', végzetszerűen ugyanolyan a gazdasági, az ipari, a kulturális, a tudományos területen a társadalmi törvény zsarnoksága: mindenütt és mindenben, a dolgok általános rendjében, amely létrejött."
A jobboldali kozmikus tudatú, szakrális kötődése van, a metafizikai hagyomány alapján áll. A baloldali materialista, csak az anyaghoz kötődik. Ha egy képzeletbeli koordináta rendszeren ábrázolnánk, a jobboldali mozog a függőleges (Ég-Föld) tengelyen, a baloldali a vízszintes (földhözragadt, horizontális) tengelyen.
A jobboldali a rend, a törvény, a tekintély, az ebből fakadó uralom, a tagolt, hierarchikus társadalom híve, a baloldali ellenben a szabadság-egyenlőség-testvériség hamis jelszavából indul ki, elveti a tekintélyt, az uralmat, egyenlősíteni, sőt nivellálni akar. Nivellálásnak azt nevezzük, amikor az egyenlősítés "szükségességéből" (vagyis a valóságtól elrugaszkodott dogmának való megfelelés kényszeréből) fakadóan, miután a hitványabbat nem lehet egyenlővé tenni a kiválóbbal a kiváló szintjén, a kiválóbbat kényszerítik le a hitványabb nívójára, nem törődve azzal, hogy ily módon szabadság mint gyakorlati megvalósulás semmivé lesz, hiszen ez a felfogás gúzsba köti a kiválóbbat."...természetes rangkülönbség van az emberek között; az uralkodásra, vagy szolgaságra születettek között; az élet vezérei és vezetettjei között. Ez magától értetődő, és egészséges időkben és népeknél mindenki által önként elismert tény, noha a hanyatlás évszázadai odakényszerülnek, hogy ezt ne lássák, vagy tagadják"- írja Oswald Spengler, a jeles német gondolkodó Ember és gép című munkájában. S e mennyiségi, demokratikus szemlélet kritikájára további jeles gondolkodókat idézünk, például Friedrich Nietzschét, aki így vélekedett Az értékek átértékelése című munkájában: "A csorda halálos ellensége a rangsornak: ösztönösen az egyenlősítőt kedvelik: az erős egyénekkel szemben a csorda ellenséges, méltánytalan, mértéktelen, szerénytelen, pimasz, kíméletlen, gyáva, hazug, hamis, irgalmatlan, alattomos, irigy, bosszúvágyó." Dr. Padányi Viktor, az 1945 után ausztráliai emigrációba kényszerült nagy magyar történész pedig így ír A nagy tragédia című munkájában: "Jogrendszereink csúcspontja az ember fensége és az emberi élet szentsége, hangyavilágunk modern bölcseletében az ember az egykor csak a királyoknak kijáró személyi fenség és sérthetetlenség tulajdonosává tolta fel magát, s hovatovább oda jutottunk, hogy egy ember nem lehet eléggé ostoba, haszontalan és értéktelen ahhoz, hogy határtalan emberi öntudatra, egyenrangúságra és szinte már ijesztően nevetséges önértéktudatra ne érezné feljogosítva önmagát. Ma már nincs szerénység, meghajlás, alázat és jelentéktelenség-tudat (s ha van, azt Freud óta betegségnek tekintik), emberi lények, akiknek szellemi világuk egy-két ezer szó használatán alig terjed túl, akikben a vegetatív léten túlterjedő 'szellemi' színvonalat csupán olcsó divatcikkek viselése és primitív szórakozások hajszolása jelenti, akik a világnak alig érnek többet azoknak a fizikai munkaóráknak effektív összértékénél, ami vegetatív szükségleteik kielégítésén felül az emberiség számára pluszként fennmarad, feljogosítva érzik magukat primitív jelentéktelenségük és a semminél alig több fontosságuk számára ugyanazt követelni, ami egykor csak a legnagyobb, legértékesebb és legfontosabb erőfeszítéseknek járt ki. Az utcalány demokratikusan egyenlőnek, emberi méltóságában azonosnak tekinti magát a tisztes és életét másokért elégető családanyával, a tolvaj és szélhámos szemtelenül emberi jogaira hivatkozik az életének mocskát likvidáló hatósági közegekkel szemben, s az izmait áruba bocsátani nem képes fölösleg nem emberséget és szívet kér és köszön meg, ha kap, hanem követel, mintha Istenen kívül bárki is jogszerűen felelős volna életéért és haláláért. Az emberi irgalom, belátás és együttérzés intézményeiből "panem et circenses" lett, amit mint kijáró jogot követelnek egyre többen, s mindezt annak a tulajdonképpen semmitmondó ténynek az alapján, hogy ők 'emberek'."
És Padányi hozzáteszi: "A tömeg vagy bálványokat akar, vagy ugyanolyan embereket, mint ő maga. S a 'vezető', az 'elit' egyik sem a kettő közül. A vezető nem bálvány, csak ember, mint ember azonban más, idegen, akiben a tömeg rendszerint hiába keresi a számára ismerős és így megnyugtató vonásokat."
A demokrácia veszélyességét, silányságát és manipulálhatóságát Hamvas Béla egyik neves tanítványa, Weöres Sándor is pontosan érzékelte, és így vélekedett róla: "A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van."
Világosan látható tehát az álságossága és a hamissága annak a churchilli szállóigének, miszerint a demokrácia rossz rendszer, de nincs nála jobb. Erkölcsi, szellemi, tehát minőségi szempontból még a legvadabb diktatúra is szerencsésebb a demokráciánál, mert egy ilyen rendszerben tiszták és világosak a frontvonalak és az erőviszonyok. Ám a demokrácia parttalan, permanens manipulációja az ember gerincét görbíti meg, szellemét, lelkét, erkölcsét öli meg, míg végül a kötelezettségek és jogosítványok egyensúlyának rendszeréből a felheccelt tömeg csak követelőzik, csak a jogokról óhajt tudni, és felháborodik bármiféle áldozatvállalás szükségességén. Pedig "a szabadság nem jog, hanem kötelesség"írja Benito Mussolini A fasizmus doktrínája című alapművében.
Sarkalatos pont tehát, hogy a jobboldali soha nem lehet demokrata.
A jobboldali az uralom híve, a baloldali ezzel szemben a hatalomé. Az uralom az igazságból, a valóságból és az ebből fakadó helytállásra, cselekvésre törekvésből ered, az igazságot valósítja meg. Ez adja legitimitását. A hatalom ezzel szemben mesterségesen létrehozott és fenntartott, viszonylagos, relatív jelenség, amelynek fenntartásához manipulációra, hazudozásra, trükkökre van szükség. Monarchiákban a monarcha uralkodik (innen a szó: "uralkodó"), demokráciákban (vagyis alapvetően baloldali berendezkedésű társadalmakban) a különböző árnyalatú baloldali erők hatalomra kerülnek. Az uralkodó uralmának eszköze a hatalom - a baloldalinak ezzel szemben célja.
A jobboldali szükségképpen monarchista, autokratikus, a baloldali republikánus, demokrata.
A jobboldali - anti-materiális, a minőséget a mennyiséggel szemben előnyben részesítő felfogásából következően - sohasem lehet kommunista, szocialista, liberális, demokrata A jobboldali teljes egészében elutasítja a "vox populi, vox dei" ("A nép szava Isten szava")-szemléletet ("A nép szava Isten szava, de Isten néha félrebeszél", írja az Index.hu egyébként baloldali elkötelezettségű publicistája, Tóta W. Árpád) és a nép, a "peuple" mitizálását. A nép mint politikai tényező ugyanis a mennyiségi szemléletű berendezkedés alapja, a népuralom (demokrácia) pedig ennek a szemléletnek a következménye, és ezért egyértelműen károsan befolyásolja az egészséges, minőségi szempontokra épülő társadalom életét rövid, közepes és hosszú távon egyaránt.
A jobboldali elveti az darwini evolúció elméletét, mint teljességgel szellem- és hagyományellenes téveszmét. Ezt az amúgy is hiányos (lásd: "missing link"), bizonyítatlan (mert bizonyíthatatlan) ostobaságot már az az egyszerű tény is cáfolja, hogy az élővilág tanúsága szerint egy faj adott körülmények között kihal, de nem alakul át más fajjá. Ha másképp történne, a kardfogú tigrisek vagy a mammutok nem haltak volna ki, hanem új fajjá alakultak volna. Az pedig könnyen belátható, hogy egy gyengébb minőségű kategóriából nem fejlődhet ki magasabb rendű kategória, hiszen nincsenek meg ehhez a feltételek. Avagy hogyan, milyen kényszerítő körülmények hatására "növesztett szárnyat" holmi ősgyík?
A jobboldali az evolucionizmushoz hasonlóan elveti a kreacionizmust, azaz a teremtés elméletét is, legalábbis a bibliai teremtéselmélet szó szerinti, naiv értelmezésétt. A jobbldali szerint minden élő, minden létező és léttelen létező bizonyos energiák "kisülése", "megszilárdulása", manifesztációja, és mint ilyen, mindegyik állandó és folytonos létező. A teremtéselmélet ilyen értelmezése elfogadható a jobboldali számára, azzal a megkötéssel, hogy helyesebb a "létesülés" kifejezést használni. Az mindenesetre világosnak tűnik, hogy minden élő párhuzamosan fejlődött ki, vagy ha voltak is időbeli eltérések, a fajok semmi esetre sem egymásból alakultak ki.
A jobboldali a metafizikai és fizikai valósághoz, azaz az emberi lét materiális szintje fölött álló állandó, folytonos valósághoz igazítja az életet, a baloldali - ha kell, erőszakkal - a valóságot akarja átalakítani a saját absztrakt elméletei szerint. (Lásd: "a Föld fog sarkából kidőlni...".) A baloldali nem ésszerűen, hanem észelvűen akar élni. Ezt nevezik a jobboldaliak a racionalizmus rémuralmának. A baloldaliak az emberi észt és az emberi lét materiális szintjét abszolútumnak, mindenek felett állónak tekintik, vagyis elszakadnak a Tradíciótól. E szánalmasan ostoba, földhözragadt, emberellenes szemlélet következtében jönnek létre a forradalmak, amelyek nem feltétlenül erőszakosak, de minden esetben rajongók és gyűlölködők, és mindig haladók, újítók, lázálmokat kergetők.
A forradalom csakis baloldali lehet; a forradalom egy ideológia ("-izmus") mentén megszervezett rajongó és gyűlölködő akció.
Az ellenforradalom vezérelve a helyreállítás, a forradalom fölszámolása. Az ellenforradalom védekezés, reakció.
Mindemellett jobboldalról is indulhat olyan akció, amely forradalmi módon, azaz: radikális eszközökkel tradicionalista, ultrajobboldali vagy szélsőjobboldali értékeket képvisel. Ilyen jellegzetes forradalmi, kvázi-jobboldali a Marcia su Roma, azaz Benito Mussolini hatalomátvétele Olaszországban 1922-ben. Ha a "forradalom" kifejezés alatt egy adott konstellációval szembeni tettet értünk, akkor jobboldali szemszögből elfogadható a forradalmi megmozdulás, mint a baloldal ellen irányuló akció. Egy forradalomnak ilyen értelmezésben van létjogosultsága, de csakis ilyen értelmezésben van létjogosultsága.
Baloldali forradalom volt pl. az 1514-es Dózsa-féle parasztlázadás, az 1789-es francia felfordulás, az 1848-as európai események, köztük a pesti történések (amelyek aztán belháborúvá terebélyesedtek), az 1861 és 1865 közötti észak-amerikai, polgárháborúnak nevezett konfliktust kirobbantó erőszakos föderálási kísérlet, az 1918-as Károlyi Mihály-féle patkánylázadás, az 1919-es bolsevista forradalom.
Ellenforradalom volt a jakobinus terrorral szembeszálló Vendée-fölkelés, az amerikai Dél szembeszállása az északiak erőszakos központosításával, 1936-os spanyolországi fölkelés, az 1956-os magyar fölkelés és szabadságharc (igen, ez is ellenforradalom volt, de egyáltalán nem abból a szempontból, amely szempontból a bolsevisták ellenforradalomnak nevezték), az 1973-as chilei antibolsevista hatalomátvétel. Ezek nem minden esetben voltak egyértelműen, klasszikusan jobboldali megmozdulások, az amerikai Dél fölkelése és a Konföderáció politikai berendezkedése például sok baloldali elemet - például: demokratizmus - is tartalmazott, de összességükben az említett eseménysorozatok a Tradíció védelmében, a kimondottan szélsőséges baloldaliság ellenében következtek be.
Forradalmár volt Budai Nagy Antal, Dózsa György, Oliver Cromwell, Maximilien Robespierre, Antoine de Saint-Just, Martinovics Ignác, Kosssuth Lajos, Petőfi Sándor, Abraham Lincoln és az északi politikusok, Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János, Vlagyimir Iljics Lenin, Joszif Visszarionovics Sztalin, Ante Pavelić és különösen a szocializmust deklaráltan igenlő Szálasi Ferenc, valamint korai időszakában Adolf Hitler.
Ellenforradalmár volt Werbőczy István, Henri de La Rochejacquleine és a Vendée vezérei, Klemens Wenzel Lothar Metternich von Winneburg herceg, gróf Cziráky Antal, Julius Jakob Freiherr von Haynau táborszernagy, Magyarország katonai diktátora, I. Ferenc József császár és király, Jefferson Davis, az Amerikai Államok Konföderációjának elnöke, Robert E. Lee tábornok, az Amerikai Államok Konföderációja hadseregének főparancsnoka, vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó (korábban a Nemzeti Hadsereg Fővezére), korai politikai szereplését leszámítva Adolf Hitler, gróf Teleki Pál, bárdosi Bárdossy László, vitéz jákfai Gömbös Gyula, Prónay Pál, szociáldemokrata kisiklása után, bizonyos nivellatív attitűdöket leszámítva Benito Mussolini, a Duce, az olasz Nemzeti Fasiszta Párt (Partito Nazionale Fascista) alapítója és vezetője, José Antonio Primo de Rivera, a Spanyol Falang (Falange Espańola) alapítója és vezetője, Francisco Franco Bahamonte tábornok, a Caudillo, a spanyol ellenforradalom vezére, Julius Evola báró, a legnagyobb XX. századi tradicionalista gondolkodó, Mircea Eliade filozófus, gondolkodó, Corneliu Zelea Codreanu, a Mihály Arkangyal Légiója (Legiunea Arhanghelul Mihail), a Vasgárda (Gărda de Fier), majd a Légionárius Mozgalom (Mişcarea Legionară) vezére, Antonio de Oliveira Salazar, a portugál Caudillo, Portugália egykori elnöke, Augusto Pinochet Ugarte tábornok, Chile megmentője.
Mint látható, egymástól politikai felfogásukat illetően élesen elütő személyek is egy táborba kerülhetnek, ha tevékenységüket a forradalmiság illetve az ellenforradalmiság szempontjából ítéljük meg.
A tiszta jobboldaliságba sajnos egyre gyakrabban beszüremkednek baloldali eszközök, módszerek, attitűdök; a jobboldaliság ilyenfajta eltorzulását - dr. László András kifejezésével - ellenbaloldaliságnak nevezzük.Az ellenbaloldaliság olyan végletes, gyakran szélsőséges baloldal-ellenesség, amely megnyilvánulásaiban, eszközeiben, sőt igen gyakran céljait tekintve is baloldali hatásokat mutat. Ilyennek kell tekintenünk például az Alekszandr Dugin vezette orosz Szülőföld (Pamjaty) mozgalmat, és különösen a szintén orosz, Eduard Limonov által vezetett, önmeghatározásuk szerint "vörös nacionalista" Nemzetibolsevik Pártot. Ilyenek továbbá a nemzetiszocializmus különböző válfajai (különös tekintettel a német nemzetiszocializmus Ernst Röhm-féle irányzatára és Szálasi Ferenc hungarizmusára), és a fasizmus bizonyos korszakai is, különösen az úgynevezett Szociális Köztársaság (Salói Köztársaság) időszakában. A XX. századi, nemzeti és szociális kérdésekre nagy hangsúlyt helyező irányvonalak közül csak a spanyol falangizmus és főleg a román légionarizmus tekinthető igazán, mélységeiben is jobboldalinak. Napjainkban a dr. László András által vezetett Kard-Kereszt-Korona Szövetség és más, elitisztikus és hierarchikus szerveződések tekinthetők klasszikusan jobboldaliaknak. E szerveződések világnézetének meghatározó eleme Julius Evola és René Guénon munkásságának tisztelete. Jelentős és figyelemre méltó irányzat Alain de Benoist és a francia Új Jobboldal (Nouvelle Droite), ám ez a gondolatiskola nem zárt a materialista beszüremkedések irányában, és partikuláris érdeklődést mutatnak az antik világ iránt, ugyanakkor mélységesen elítélik és elvetik a kereszténységet mint monotesita, szerintük totalitárius vallás(oka)t és mint világnézetet egyaránt, ehelyett az antik római és hellén kultúra politeizmusát igenlik.
A jobboldali sohasem nacionalista a szó XVIII. századi értelmében, vagyis sohasem gondolkodik népi társadalomban ("népnemzetben"), nemzeten belüli egyenrangúságban. A jobboldali a nemzetet elsősorban nem politikai kategóriának, hanem történelmileg kialakult, szakrális alapú, szerves egységnek fogja föl. A nemzethez való tartozás - az, hogy valaki magyar, spanyol, német vagy orosz -, nem pusztán adottság, hanem a szellemi és a lelki szférára, és ebből következően a gyakorlatra is kiterjedő feladat, amelyet végre kell hajtani. A nemzet-tag-létet tehát meg kell valósítani. A nemzetbe mint politikai egységbe szociális aspektusból természetesen integrálni kell a népet, a köznépet is, ám a hierarchiát minden esetben meg kell tartani. A népet fel kell emelni, szociális szempontból ki kell elégíteni, de tisztában kell lenni azzal, hogy az uralom gyakorlása nem "a nép" feladata. A nép nem abszolútum, hanem relatívum.Fontos része, de része az egésznek.
Létezik, pontosabban létezhet jobboldali nacionalizmus, ez azonban nem hirdet egy nemzeten belül totális, egyenlő alapon történő összefogást; az egységességet felülről hozza létre, a társadalmi hierarchia megtartásával. A jobboldali nemzetszemlélete sohasem lehet nivellatikus.
A jobboldali a föntebb említett nemzetszemléletből adódóan nemzethű, egyszersmind azonban konnacionalista, vagyis a nemzetek nemzeti alapú, ám nemzetfölötti együttműködésének, a nacionalizmusok kölcsönös tiszteletének híve. (A konnacionalizmus fogalmát Szálasi Ferenc, a hungarizmus megalkotója találta ki és vezette be a politológia és a politikatörténet fogalomtárába.A jobboldali tehát oly módon nacionalista, hogy megérti, elismeri, tiszteli és igenli más nemzetek tagjainak valódi, jobboldali nacionalizmusát, amiként ugyanez elvárható a más nemzetbe tartozó jobboldaliaktól is. Még akkor is, ha adott esetben, gyakorlati síkon érdekellentétek lépnek föl. Félreértések elkerülése végett: a Magyarországból Trianonban területeket kiszakító környező nacionalizmusok baloldali nacionalizmusok, sőt, sovinizmusok voltak, és azok ma is. A Trianonban a tradicionális Osztrák-Magyar Monarchiát szétszaggató emberek baloldaliak voltak, sőt a cseh Benes szabadkőműves volt, hasonlóan Clemanceauhoz, Wilsonhoz és másokhoz. Ebből következik, hogy a jelenkori román, szlovák, szerb stb. nacionalizmus is baloldali nacionalizmus, pontosabban: sovinizmus. Jobboldali szempontból elismerjük a Corneliu Zelea Codreanu által létrehozott jobboldali román légionárius mozgalom szellemi értékeit és nacionalizmusát, anélkül azonban, hogy a gyakorlat síkján feladnánk a magunk nacionalizmusát. Ugyanakkor Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt (Părtidul de România Mare) vezetője nem nacionalista, hanem soviniszta; nem jobboldali, tehát nem is szélsőjobboldali, hanem kommunista, ugyanakkor soviniszta. (Tudor, mint "költő", egykor Nicolae Ceauşescut, az őrült bolsevista diktátort dicsőítette, 2003 őszén pedig a Ziua című román napilap dokumentumokat közölt Tudor Securitate-besúgó múltjáról, s ezt az információt a volt Securitate dokumentumait kezelő testület vezetője megerősítette.) Mindezt tisztán kell látni, mert a magyarok többsége, még a magukat jobboldaliaknak tartók is, hajlamosak (egyébként a trianoni gyalázatból eredő keserűség, harag miatt érzelmileg teljesen érthetően) mindent elutasítani, ami román, szerb, szlovák, cseh, pusztán nacionáléjuk miatt.Az érzelmek érthetők, ám nem szabad, hogy a szellemi szférában az emóciók uralkodjanak.Egyébként - például - Codreanu írásaiban, alapelveiben egyetlen szó sincs a "magyarkérdésről"; ez a kérdéskör nála nem téma. Codreanunak nem volt magyarfóbiája, mert erre semmi oka nem volt. A légionáriusok kapitánya a liberális, materialista zsidóságot tartotta a tradicionális román nemzeti megújhodás legfőbb akadályának. Később, Codreanu halála után aztán a légionárius mozgalom egészen vulgárnacionalista, sőt vulgársovoniszta szintre süllyedt, aminek gyakorlati megnyilatkozásai voltak különösen az 1940-es második bécsi döntést követő dél-erdélyi magyarellenes atrocitások.
A baloldali egyesült Európát akar, az Amerikai Egyesült Államok mintájára, a kulturális-faji keveredés híve, demokratikus köztársaságok szövetségét hirdeti. A baloldali föderális európai államban gondolkodik, azonban nem érti az Európa-lényeget, így törekvése éppen az Európa-jelleget nélkülözi.
A jobboldali a fehér nemzetek Európájában gondolkodik, az egyetemes történelmi keresztény európai egység alapján, s az igazán tradicionalisták ezt monarchiák laza szövetségeként kívánják megvalósítani. A jobboldali a tradicionális Európa-lényeg őrzője és hordozója.
A baloldali a trianoni igazságtalanságot a határok föloldásával véli jóvátenni, amely gondolat szerves része az egyesült Európa lázálmának. A jobboldali a régiók, a kultúrák és nemzetek Európájának elve alapján a Kárpát-medence hagyományos politikai és gazdasági egységének visszaállítását hirdeti. A jobboldali egyes, kivételt jelentő és ezért a szabályt erősítő esetek ellenére is tiszteli a tradicionális dinasztiákat, híve az arisztokratizmusnak. Nem tekinthető jobboldalinak az, aki a végletesen rosszindulatú, baloldali történelemhamisítás hatására gyalázza a Habsburg-dinasztiát, miközben élteti a rendkívül kártékony Kossuth Lajost és az 1848-as felforgatást. Nekünk, magyaroknak ezt a történelmi időszakot és szereplőit teljesen át kell értékelni, ha vissza akarunk találni a helyes útra. Tudomásul kell venni, hogy 1848 márciusa nem sokban, legfeljebb a magyar géniuszból fakadó nagylelkűségben, kíméletességben különbözik az 1789-es francia gyalázattól. Az eszmeiség, a liberalizmus eszmeisége azonban egy és ugyanaz. Megmosolyogtató, amikor egyes, magukat jobboldalinak mondó publicisták (jelesül Szőcs Zoltán, a Magyar Fórum állandó publicistája, a Havi Magyar Fórum szerkesztője) egyazon cikkben lelkesedik Petőfiért és Kossuthért, és elítéli, megveti a Petőfi által rendkívül tisztelt Robespierre-t és Saint-Just-öt. Ez is a szellemi zűrzavart, a totális káoszt bizonyítja.
Egyértelműen baloldali ideológia a kommunizmus, szociáldemokrácia, liberalizmus. Egyértelműen baloldali közéleti-politikai tényezők mindazok a formációk, amelyek ezeket az ideológiákat hirdetik. Baloldali formációk továbbá a szakszervezetek, amelyek még - saját szemszögükből - ideális állapotukban is egy bizonyos társadalmi réteget képviselnek, ezzel mesterségesen megosztva a társadalmat, és szembeállítva a társadalom különböző alkotóelemeit. A gyakorlatban pedig még ennél is rosszabb a helyzet: a szakszervezetek felbukkanásuk óta a nyílt vagy titkolt bolsevista agitáció és felforgatás eszközei. Egészséges társadalomban ilyen szerveződéseknek nem lehet helyük!
Egyértelműen jobboldali szerveződés a Falange Espańola, Pinochet tábornok és a chilei vezérkar, a francia Új Jobboldal, a Dessewffy Aurél-féle Konzervatív (Aulikus) Párt (1848 előtt), a dr. László András vezette Kard-Kereszt-Korona Szövetség
A mai magyar politikai életben, legalábbis az úgynevezett fősodratú politikában egyetlen jobboldali erőt sem találunk. Csak szélsőségesen baloldali és mérsékelten baloldali formációkat figyelhetünk meg, amelyek között a nemzethez és a hazához való viszonyulás tekintetében van valóban jelentős és áthidalhatatlan különbség. A szélsőjobboldalinak nevezett Magyar Igazság és Élet Pártja valójában egy klasszikusan plebejus, népi baloldali párt. A MIÉP szellemi holdudvarában és a párt fiataljai között 2003 elejéig voltak olyan személyek és olyan nézetek, akik és amelyek közel állnak a mai európai újjoboldalisághoz, különösen a francia Új Jobboldalhoz (szerencsére anélkül azonban, hogy a francia Új Jobboldal kereszténység-ellenességét átvennék). Ezek a személyek mostanában új formációkban próbálják a politika síkján megjeleníteni nézeteiket. Kívánatos volna ezeknek az attitűdöknek az erősítése és tudatossá válása, hogy létrejöhessen egy erős, minden szempontból igényes és ütőképes jobboldali politikai formáció Magyarországon.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vezette politikai erőtér ideológiai szempontból igen eklektikus: felfedezhető benne a szabadelvűség, a kereszténydemokrácia, a politikai demokratikus konzervativizmus. Így tehát ez formáció is a baloldaliság képviselője. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Igazság és Élet Pártja és a hozzájuk húzó szerveződések által alkotott nemzeti oldalt valójában az különbözteti meg a szélsőségesen baloldali Magyar Szocialista Párttól és az ugyancsak szélsőségesen baloldali, cionizmussal is terhelt Szabad Demokraták Szövetségétől, hogy a nemzeti oldal patrióta, az MSZP és az SZDSZ pedig kifejezetten ateista és nemzetellenes, a nemzetnek mint politikai-kulturális egységnek a szükségességét, létjogosultságát tagadja, és a nemzet struktúráit szét akarja rombolni. Ezért az MSZP és az SZDSZ eszelősen szélsőbaloldali erőtérnek minősül. E két szerveződés szemében a haza, a nemzet, a vallás gyűlöletes dolgok, és a legszélsőségesebb eszközökkel rombolják ezeket. Tehát a jelenlegi magyarországi politikai élet fősodrában található szerveződések mind baloldaliak, de közülük néhány olyannyira sátáni módon szélsőbaloldali, hogy - a realitásokat figyelembe véve - elvi, világnézeti különállásukat fenntartva a jobboldaliaknak támogatniuk kell a mérsékelten baloldali patrióta erőket a szélsőségesen baloldali, nemzetellenes szerveződések ellenében.
Jobboldali ideológiákat nem lehet felsorolni, mert a jobboldali szemlélettől teljességgel idegenek az -izmusok, a dogmák, a racionalista kategóriák. Ha egy gondolat -izmussá válik, az azt jelenti, hogy tömegesedik, azaz: a minőség fölé kerekedik a mennyiség. Emellett azonban néhány -izmus (hungarizmus, falangizmus, légionarizmus) lényegét, tartalmát tekintve jóindulattal jobboldalinak minősíthető.
Bevett vélemény, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus, a kommunizmus és a liberalizmus, a demokratizmus ellentétei egymásnak. Ez súlyos tévedés, és a fogalmak totális nem ismerése. Bizonyos szituációkban a kommunizmus mint gazdasági modell és mint társadalmi modell valóban konfrontálódik a liberalizmussal, a demokratizmussal, a kapitalizmussal. Ám ezek a konfliktusok egyetlen "táboron", a baloldalon belül zajlanak, és semmi közük a jobboldaliság és a baloldaliság ellentétéhez. A kommunizmus ütközése más baloldali elvekkel és gyakorlatokkal pusztán módszertani konfliktus - kétségtelenül súlyos és elhúzódó konfliktus, de akkor is csak módszertani, azaz: a baloldaliság különböző megvalósítási formáinak konfliktusa. Mindben közös ugyanis a mennyiség, a materiális szemlélet. A kapitalizmus a "több pénzt!" elvén, a demokratizmus, a liberalizmus a szavazatok többsége (azaz mennyisége) elvén, a kommunizmus pedig a legvégzetesebb és legvégletesebb anyagelvűség, a "több ételt!" elvén működik. Mindegyiknek lényeges, meghatározó eleme az anyagi szemlélet, ami pedig nem fér össze a jobboldalisággal, a minőség-elvűséggel. Súlyos ideológiai-gyakorlati zűrzavart mutat az, hogy sok, magát jobboldalinak tartó ember szimpátiával viseltetik a globalizáció ellen erőszakosan fellépő baloldali, szélsőbaloldali csoportosulások iránt. A globalizáció mint materializmusra épülő, rendkívül káros szellemi és gazdasági folyamat természetesen jobboldali szempontból teljes egészében elutasítandó. De jobboldali szempontból csakis elutasításra és megvetésre méltók azok az maszkos szélsőbaloldaliak is, akik törnek-zúznak. Az ilyen csatározások a baloldal belügyei, és jobboldali szempontból az egyetlen lehetséges hozzáállás a baloldal különböző árnyalatai közti összecsapásokhoz ez: hadd üssék egymást! Jobboldaliként elképzelhetetlen akár egyik, akár másik fél javára állást foglalni az ilyen csetepatékban.
Nyelvtörténeti érdekesség: a "jobb" fogalmát a német, az angol és a francia ugyanazzal a szóval jelöli, mint a "jog" fogalmát (németül: recht, angolul: right, franciául: droit). A nyelvben tehát fennmaradt a hagyomány, miszerint a jobboldal a jog, a tradíció, a beavatottság hordozója, míg a baloldal törvénytelen, felforgató, destruktív.
A magyar nyelvben is minőségi különbséget is kifejez a "jobb" illetve a "bal" szó: jobb jövő, jobb sors, illetve: balsors, balfék, kétbalkezes, balvégzet, stb.
Mindez nem véltelen, hanem az őstudás és a tradíció, a szakrális eredetű rend nyelvi kifejeződése.
A valódi, száz százalékos, vegytiszta jobboldaliság manapság világszerte csak néhány ember tevékenységében, gondolkodásában van jelen. Mindez azonban a lényeg szempontjából jelentéktelen. A jobboldaliaknak ma az a feladata, hogy lehetőség szerint átörökítsék a jövő számára a jobboldaliságot. Oswald Spengler szavaival: "E korba születtünk, és bátran kell a számunkra elrendelt utat végigjárni, más választásunk nincsen. Reménység és menekülés nélkül kitartani az elveszett poszton: ez a kötelességünk. Kitartani, mint a római katona, kinek csontjait ott találták Pompeji kapuja előtt, aki meghalt, mert a Vezúv kitörésekor elfelejtették felváltani. Ez az igazi nagyság, ez az igazi race! A becsületes halál az egyetlen, amit az embertől nem lehet elvenni."

Rá Dios 2007.12.26. 09:20:51

"a festett szőrzetű Orosz József"

Kedves Szerző!
Írtok, gondolkoztok, mondotok megfontalandó, sőt, esetenként helytálló dolgokat országról, világról.
Aztán beletesztek valami a fentihez hasonló ocsmány formulát a szövegbe, ami nem az eszetek, hanem a zsigereitek terméke. Ettől aztán ehetetlenné válik az egész. Hiszen látszik immár a megvetés, a gyűlölet, ami kizárja a megértést, az elfogadást. ETTŐL kellene megszabadalni, hogy (megint) vonzóvá legyetek! Szerintem.

Rá Dios 2007.12.26. 09:27:44

sddsh-nak, köszönettel.

Beleolvastam a hosszú jegyzetbe, aztán magam elé vettem egy kávét és rendesen végigrágtam magam a "miniesszén". Köszönöm, megérte!

tatamin 2007.12.26. 09:32:28


dear sddsh,
hatalmas munkát fektettél ebbe a nem éppen szösszenetbe, nagyon érdekes... persze soha nincsenek tiszta formációk és a posztmodern kor lényege a "felkeveredés" (a régi és új elemek egyidejű jelenléte). A nagy történelmi korszakváltások után persze mindig van egyfajta kiüresedés is, ebből egyesek végletes következtetésre jutnak (lásd: Spengler: abendless... vagy Fukuyama: End of history) Igazából persze nagy kérdés, hogy milyen sajátosságok írhatók le, mi a mozgásirány, de ez hosszú lenne...
Sokan felvetik, hogy az elmozdulás szélsőjobbról lehetséges, lehetséges ez is, de nem valószínű, a franciák pl. kipróbálták, de akkor még túl erős volt az amerikai hegemonizmus, talán a választások (USA) választ adnak arra, hogy lehetséges-e elmozdulás ilyen irányba, s akkor elindulhat az eu szétesése, s van helye egy új fundamentalizmusnak, melyet - csakis kismagyarországi bázison - a külmagyarok integrálásával lehet átgondolni. Hangsúlxoznám, hogy ez persze csak egy vízió.
A nagy kérdés, hogy mi lesz ezzel fidesz-féle alakulattal, mert ha győzni is tudnának, nincs meg a szellemi bázis az áttöréshez, s gyorsan elporlad minden és csak a zászlóátadásokig és a Szent Korona hajón való utaztatásáig jutnak mint 2000-ben.

Pete 2007.12.26. 10:19:11

Sddsh!

Vegigolvastam. :-) Sommazva: Szerinted csak siktaura igazi jobb, itt mindeki bal, csak legfeljebb egy kicsit jobbra huzo bal.
A diktatura persze lehet tenyleg jo is, ha felvilagusolt a diktator. (Mai pelda pl. Szaud-Arabia). De altalaban nem. (pl. Mozambik, Kuba(!) Iran, stb.). Rossz hir neked, hogy a diktatoor SOHA, SEMMIKOR NEM az altalad kepviselt human ERTELMESEGI. Ilyen a diktaura termeszete, belertve, hogy sokkal gyakoribb a hatalomehes diktator, aki ezt csak es kizaroag a hatalomert szereti. (Evolucios elv: Nem pazarolja masra az enegiait, pl. epitesre.)
Ebbol en nem kerek. Sokan nem. A magyarok mar csak ilyen fafeju nepek, jobbara szeretik a maguk kezebe venni a sorsukat, amennyire csak lehet. Mas kulturakban ez neha mashogy van (vo: Oroszorszag & Putyin).

Akkor Churchil utan szabad, jobb hijjan marad a demokracia. Ott ugy e "jobb" az hagyomanyokhoz kotodest, a "bal" az elore haladast jelenti.
Valoban. A magyar gyakorlat is ezt igazolja.
"Jobb", hagyomany. Az jelenleg Magyarorszagon a kommunizmus. A eu. "jar", a csaladi potlek "jar", stb. Eros (mar-mar diktaturaba hajlo a parton belul) kozponti vezetes (Orban). Erzelmi alapu, szonoki "ideologia".
"Bal": Fejlodes eloretores. A lopas a rendszer resze, annak uj es uj modjait fejleszti ki. Az apparatus egyre novessti sajat magat. A sajat tehetetlensege viszi elore, abba nem lehet erdemben beleavatkozni. (vo: Gyurcsany vs. a sajat appacsikjainak futomomokja, Eu reform, MAV, stb).
SZDSZ es MDF lenyegeben ugyanezek pepitaban.
Kire szavazzak? Ezekbol en szemely szerint senkire. Kene valami uj. Valami szakeroi kormanz? (Bokros-Jarai vonal). Valami uj centrumpart? Ketkamaras parlament ahol a (kis letszamu) felsohaz politizal, de csak javaslati es veto jogkore van, a (szakertoi) alsohaz meg torvenyt hoz? Ki tudja.
Nekem addig alighanem marad Yossarian Utja! :-/

Pete 2007.12.26. 10:25:28

Bocsanat az elgepLELesekert En ilyenkor is dolgozom, es kapkodtam. Azert remelem ertheto. Bocsanat megegyszer! :-(

tatamin 2007.12.26. 10:52:08

Pete, új poltikai formáció csak csak új szellemi (és anyagi) bázison jöhet létre. Pártokon kívüli erős szerveződés kellene, ennek az ún. \"szerves útja\" több évtized, s az eltelt kettő csak az eleje. Létezik más út is, talán. Erről érdemes beszélni, ezért jó szerintem is sddsh írt... Yossarian meg szép, de olyan mint a hetvenes években a magyar értelmiség útja: (az egyik az alkoholizmus, a másik meg járhatatlan...) Aztán persze kiderült, hogy van egy harmadik is: a totális elzüllés...

DomDom 2007.12.26. 10:54:45

Milyen 1-2 százalékról beszéltek?
Már 9-10 százalékon már simán áll a szélsőjobb. Nem Pesten kell kutakodni utánnuk.

manager 2007.12.26. 11:07:32

A sok szép gondolatból több következtetést biztosan le lehet vonni. Magyarországnak nem tett jót hogy elvesztette a hatalmat is gyakorolni képes szellemi erejét a két világháború során. A maradék, pitiáner csirkefogó réteg nem alkalmas az ország vezetésére tartósan, mert kicsit kultúráltabb módszerekkel ugyan mint a bankrablók de a zsebét tömögeti. (Ismerem mindkét csapatot személyesen elhihetitek.)
A cigányprobléma nem probléma, egy komoly állam rendet tenne órák alatt. A Magyar Gárda csak következmény, de a jelenlegi helyzetben alkalmatlan bármire és nem is lesz alkalmas még arra sem amitől féltek vele kapcsolatban. Amatőrség ez is.
A környezetnek (államok) sem érdeke hogy itt rend legyen és fejlődés, nekik is a kupleráj a jó.
Ergó: ha egy nép nem képes megoldani a problémáit akkor törlik a listáról, volt már ilyen egy pár a történelemben.
Megoldás nem látszik, mert annyira halvány az emberek képzettsége, üzleti érzéke, stb. hogy összefogni is képtelen, helyette hülyeségekről vitatkozik éjjel nappal. Ha pesszimista lennék azt mondanám az utolsó csukja be az ajtót, mert azért ne legyünk rendetlenek..
De egyetlen remény azért van pld a cigányokkal kapcsolatban, a "problémás" rétegre szükség van Londonban is pizzafutárnak, ezért ezt lehetne megoldás mintaként alkalmazni, hogy korrekt és garantált munkát találni nekik is - ott ahol van. Azt nem várhatja el senki hogy kultúráltan éhen haljanak.
A Fidesz MSZP stb maximum a kabaréban állja meg a helyét, kellene csinálni valakiknek helyettük normális politikai alternatívát de ebben senki sem hisz, mert a magyar átlag egy lakógyülésen is képtelen megegyezni a postaládák helyéről, mit várunk akkor tőle ilyen téren.
Együnk inkább bájglit és fütyűljünk az egészre...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2007.12.26. 11:11:08

Hát, érdekes ssdh eszmefuttatása (gondolom Ausztráliában írták), de sok téves elemet is tartalmaz. Ami engem leginkább érint: a Habsburgok védelmezése, azoké, akik felszabadították saját maguknak Magyarországot, hogy a betelepítésekkel végérvényesen tönkretegyék.
Nekem olyan könyvtárszobai okoskodásnak tűnik ez az egész, nincs kapcsolata a valósággal.

states 2007.12.26. 11:12:27

A legfontosabb kérdést nem teszi fel senki? Que prodest? Kinek az érdeke, hogy az utcán megjelenjen a szélsőjobb? És ha magától nem hajlandó megjelenni, akkor kik azok, akik mindig besegítenek egy picinyt, hogy mégis megjelenjen. Ugyan honnan jöttek a Bácsfi Dianák és hová lettek? Ugyan miből telik többszáz méregdrága egyenruhára és a hókuszpokuszokra a Gárdának? Aztán az időzítés: mikor is jelenik meg hatalmas médiaérdeklődéstől kisérve a szélsőjobb a nyílvánosságban? Ez utóbbi kérdést hadd válaszoljam meg: mindig akkor, amikor ez az úgynevezett balliberális hatalom, amelyik egyébként se nem liberális, se nem bal, a legnagyobb sz@rban van. Mint például most...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2007.12.26. 11:18:10

Na, AZÉRT ENNYIRE ne legyünk önáltatók.
A radikális jobboldal megjelenésének valós okai vannak, nem baloldlai manipuláció az egész. Tény a bűnözés elharapózása, a korrupció, a sikkasztások, ezek nem mondvacsinált problémák. A radikális jobboldal meg a maga módján próbál ezekre válaszolni.

Marci 2007.12.26. 11:25:01

A Magyar Gárda szerintem azért lehet veszélyes, mert olyan dolgokat mond ki, amit egyik politikai párt sem mer. Hogy igenis van cigánybűnözés Magyarországon. Ezt sem az MSZP sem a Fidesz nem meri kimondani, az SZDSZ meg egyenesen tagadja. Pedig akik olyan vidéken élnek, nap mint nap szembesülnek vele. És úgy érzik, hogy a Magyar Gárda az egyetlen, aki kiáll értük. Szembe kéne nézni a tényekkel, hogy él Magyarországon 4-500 ezer ember, akiknek az értékrendje nagyban eltér a többségétől. Ezen emberek jelentős részének természetes, hogy a gyengébtől elvesszük azt, ami nekünk kell, ami közös, az a miénk, amire senki nem vigyáz, az is a miénk. Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, talán még sehol a világon nem találták azt ki. Amerikában ugyanúgy problémák vannak a négerekkel és a spanyolokkal, mint 50 évvel ezelőtt, pozitív diszkrimináció ide vagy oda. Hiába lenne munkalehetőség a cigányoknak, amikor nagy részüknek kényelmesebb a segélyt várni, vagy eljárni lopni. Meg lehet nézni, hogy néznek ki azok a lakóházak, amiket mondjuk 10 évvel ezelőtt kaptak a régi putrijaik helyére. Ugyanúgy, mint a régi putrik. Pedig egy háznál 10 év nem sok idő, de ha az udvarra szarnak, eltüzelik az ajtókat, és minimálisan sem gondozzák, akkor hamar leromlanak. Aztán mennek az önkormányzathoz megint sírni, hogy kapjanak házat, mert ahol most élnek, az embertelen. A Magyar Gárda nem jó megoldás, mert ha ne adj Isten, hatalomra kerülne, csak úgy tudná megoldani a cigány kérdést, hogy végleg kiír minket Európából. A kormánypártoknak kéne elgondolkozniuk azon, hogy mit lehetne velük csinálni. Hagyjuk már ezt az integrációs faszságot, mert a többségüket ez nem érdekli. A Kádár-korban volt negyven évük, hogy integrálódjanak, kaptak munkát, lakást,oktatást, mindent, azt mégse sikerült nekik. Akkor miért sikerülne pont most? Éljenek gettóban, ha nekik úgy jó, bánom is én, de ha elmennek lopni, és elkapják őket, akkor ne ússzák meg egy enye-benyével, mert hogy szegények, meg minden. Legyen úgy, mint Texasban, egy biciklilopás 15 év börtön. Lehetne persze fokozatosan, először csak figyelmeztetés, aztán egy-két év, de utána csukják le a kurva anyját! Akkor sem változnak meg, csak egy idő után a nagy részük bent ül majd, és addig sem rontják kint a levegőt és nem csinálnak újabb gyerekeket. Lehet, hogy amit leírtam szélsőségesnek hangzik, én magam nem tartom magamat annak. Nem ellenzem a melegek házasodását, nem tiltanám a könnyű drogokat, és alapvetően liberális nézeteket vallok, de a cigányokból már nagyon elegem van.

tatamin 2007.12.26. 11:29:16

Biztos, hogy besegítenek, de a szegregálódás az elszegényedés következménye, ugyanez áll a magyar tulajdonságokra is: igen, általában egyet nem értő, együttműködni nehezen tudó heterogén társaság ez, s mivel mindegyik kicsi, alapjában, ezért képes azt hinni, hogy csak ő van, néha azonban sikerül túljutni ezen, ezért vagyunk még mindig, ebben lehet bízni, s érdemes ezen gondolkodni.

Rá Dios 2007.12.26. 15:40:18

Igyekszem óvatosan fogalmazni, de azért világosan:

Marcinak igaza van, de: a bűnözést kell büntetni, nem a cigányt. Bárki is a bűnöző, kapja ugyanazt, ne kerülhesse el. És ha történetesen cigány, akkor ne ússza meg kevesebbel éppen emiatt a hamis politikai korrektség jegyében.

Marci 2007.12.26. 22:19:58

Rá Dios, egyet értek Veled, én sem kimondottan a cigányokat büntetném, hanem a megrögzött bűnözőket. Nevetséges, hogy olyan emberek, akiknek a priusza hosszabb, mint a Nagykörút pár hónapos börtönbüntetéseket kapnak, amikor újra lebuknak. Egyszer-kétszer mindenki hibázhat, de ha valakit 3-szor, 4-szer ítélnek el valamiért, ráadásul legtöbbször ugyanazért a szándékos bűncselekményért, az kapjon már annyi büntetést, hogy fogatlan öregemberként kerüljön ki a sittről, akinek az a legnagyobb gaztette, hogy fingott a társalgóban. Bűnözés mindig is lesz, és a börtönök soha nem lesznek képesek megjavítani azokat, akik oda bekerülnek. Az egyetlen, amire használhatók, hogy szinten tartsák a bűnözést azzal, hogy a bűnözők egy része mindig épp sitten van. Akik persze kint vannak, azok majd folyatják áldásos tevékenységüket ugyanúgy tovább, de mivel a többségük közel sem nevezhető intelligensnek, ezért előbb-utóbb ők is lebuknak. Na most, ha ilyenkor akkora büntetést kapnának, hogy még az unokáiknak is jutna belőle, akkor valószínűleg egy idő után egyre kevesebb megrögzött bűnöző lenne épp az utcán, és a folyamatosan termelődő utánpótlás is hamarabb kötne ki hosszabb időre a sitten. És akkor még szó sem volt a visszatartó erőről. De asszem sikerült jól elkanyarodnom a post témájától.
süti beállítások módosítása