Polmarketing

Ezt a naplót azért írom, hogy rámutassak a politika szerencsétlenkedéseire, és rögtön javaslatot is tegyek. A politika művelése, egy marketinges szemével. Lehet másképp is! Írnom kell Gyurcsányról, Zuchslagról, Weiszenbergerrről, Öszödröl is.

Utolsó kommentek


Keresőoptimalizálás és más

2007.11.10. 10:51 Marketinges

Gery kommentje késztetett a következő gondolatok leírására.

Nagy divat a politikusoknál butaságokat beszélni.

Na, ezzel nem mondtam újdonságot, ezért egy kicsit kifejtem, hogy mire gondolok.

Azzal kezdem, hogy én gyakran vizsgálom a politikát menedzsment szempontból. Mennyire képes menedzser lenni egy vezető politikus?
Alaptézisem, hogy a piacgazdaság kikényszerítette az alkalmazkodást a gazdaság szereplőitől, de a politika makacsul ellenáll. A gazdasági életben ha nincs profit, akkor hamar le kell húzni a redőnyt, míg politikában ez nem igaz. Legszebb példa erre a Fidesz, ahol két vesztes országgyűlési választás sem váltott ki változást. Ez egy gazdasági társaságnál elképzelhetetlen, tuti, hogy menesztenék a menedzsmentet.
Ennek megfelelően vidáman nyilatkoznak ilyeneket a politikusok: nem készülünk forgatókönyvvel vereség esetére. Nincs másik javaslatunk. Nem készítünk alternatív programot.
Ha egy vállalat vezető fiókjában nincs "B" terv, arra az esetre, ha az új termék nem hozza a terv számokat, akkor veheti a kalapját. Egy politikus pedig büszkén nyilatkozza, hogy majd improvizál.

Ennek megfelelően, a politikusok, kiváló látszattevékenységként állnak elő újabb és újabb ötletekkel. Az egyik oldalon a Smart Hungary, a 100 lépés, most vidékjárás, a másikon aláírásgyüjtés, gazdasági konzultáció, Jövönk program.
Hagyott-e valamelyik is emlékezetes nyomot?
Pedig erőforrással nincsenek híján.
Készít-e valaki hatástanulmányt, költség elemzést? Elhelyezik-e a hoz-visz koordináta rendszerben ezeket az akciókat? Felmérik-e, hogy célba értek-e az üzenetek?

És visszatérve a címhez: Optimalizálják-e a programjaikat? Megnézik-e, hogy kikhez, milyen eszközökkel tudok szólni? Kik a vetélytársaik, mik a kulcsszavak (hívószavak)?

Gerynek válaszolva: hatalmas új piacok vannak még a politika számára, például a politika iránt kevéssé érdeklődők által látogatott médiumok. Persze hatékony eszközöket kell alkalmazni, amihez szakemberek kellenek. Nem politikusok...

2 komment

Címkék: keresőoptimalizálás politika menedzsment

Politikai WEB 2.0 Első rész

2007.10.30. 16:56 Marketinges

Mint előző bejegyzésemben jeleztem, néhány szót szólnék a WEBKETTŐ politikai lehetőségeiről. Nevezhetnénk kampány 2.0 néven is, de ez nem fejezi ki pontosan az érintett fogalmat. Kampányon, egy viszonylag rövid, de intenzív tevékenységet értünk -az én felfogásom szerint azonban – a politikai WEB 2.0, egy évek alatt felépülő tevékenység.

 

Előre kell bocsátanom, hogy a téma mélysége és terjedelme messze meghaladja a blog bejegyzések kereteit, ezért nagyon vázlatosnak kell lennem. Ha valakit érdekelnek további részletek, cikkek, tanulmányok, akkor kérem, hogy jelezze ezt felém a kommentekben.

 

Azzal kezdeném, hogy nagy az esélye annak, hogy a 2010-es országgyűlési választásokat az fogja eldönteni, hogy melyik oldal használja hatékonyabban az Internet, a WEB 2.0 nyújtotta lehetőségeket. 2010-ben 400.000 első szavazó járulhat az urnákhoz. E korosztály körében kimagaslóan magas az Internet felhasználók aránya. Egyes felmérések szerint, ez a korosztály első számú médiaként az Internetet használja. Azon nem csodálkozunk, hogy az újság teljesen háttérbe szorult, de a felmérések szerint a szórakozás és az információ gyűjtés területén a TV is csak a második helyen áll.

Az említett 400.000 első szavazó mellé bátran hozzá számolhatunk még 200.000 fiatalt, akik már nem első választók, de a fenti médiafogyasztási tulajdonságokkal jellemezhetők és nem rendelkeznek kialakult politikai irányultsággal.

 

A megelőző két választást 60.000 szavazat vidáman el tudta dönteni. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok nem jeleznek ilyen szoros eredményt, de szerintem ez semmit sem jelent. A Fidesznek akkor nőnek meg az esélyei, ha az SZDSZ nem éri el az 5%-ot. Ez azt jelentheti, hogy 60.000-nél kevesebb szavazat különbség fogja eldönteni a győzelmet. Ha zéróösszegű játékban gondolkodunk, akkor 30.000 szavazó elcsábításán, megnyerésén múlhat a választás kimenetele. (30.000 mínusz ott, 30.000 plusz itt) Ez pedig a fent jelzett 600.000 szavazó 5%-a. Megfelelő stratégiával nem lehet probléma ennyi szavazót szerezni, de ennek a kifejtését a következő bejegyzésemben írom le.

Szólj hozzá!

Címkék: web2 politika webkettő 0 web'2.0

Már megint a Gyurcsánnyal kell foglalkoznom?!

2007.10.28. 13:53 Marketinges

A politikai WEB2.0 lejáratása



Először is azzal kezdeném, hogy egyáltalán nem jó, hogy nekem rendszeresen a Miniszterelnökkel kell foglalkoznom, mert a "Gyurcsány", vagy "Gyurcsány Ferenc" szóra úgysem tudom optimalizálni a blogomat. Képtelenség az első 30-ba kerülnöm, mert - bár már nem emlékszem pontosan - vagy egymillió találat jön ki a kedves Miniszterelnök nevére. Zuschlag-gal jobb a helyzet, de ő sitten van, így nem sok témát ad mostanában, Őpöszesége.

Keresőoptimalizálás szempontból tök fölösleges gyurcsányoznom, de állandóan ez a drága ember ad témát. Ebben persze benne van az is, hogy a másik oldal olyan béna, hogy még értékelni sem lehet.

A drága Miniszterelnök újabb akciója annyira szar, hogy még ma kéne kirúgni az on-line marketing csapatát. Bár, lehet, hogy ok nélkül bántom a szakembereket. Tartok attól, hogy olyan hülye mondatot, mint
klikkelj rám, ehhez kisebb bátorság kell mint a reformokhoz
csak Gy.F. beteg agya találhatott ki.


Már többször megfigyelhettük, hogy a Miniszterelnök tökéletesen önfejű (lásd TV vita Orbánnal). A dolgot bonyolítja, hogy ez néha be is jött. (lásd TV vita Orbánnal) Az omnipotensség tudata felerősödött, és tehetetlenek a tanácsadók.
Kíváncsi vagyok, hogy a kommenteket elolvassák-e? Mert ha megtennék, akkor azonnal levennék ezt a videót. Látható, hogy a kommentezők - akik nem hinném, hogy baromira jobboldaliak lennének - egyszerűen szarnak, elmebetegnek és idegesítőnek tartják ezt az újabb akciót.

Lehet, hogy az amőba féle Gyurcsány-blog, erősen megszűrt, erősen moderált hozzászólásai zavarták meg a stábot. (ott szinte csak jót lehet olvasni. Röhej!)

Mindegy. Gyurcsánynak vége. Marketing szempontból is. Mint már korábban írtam, elfogytak az erőforrásai, csak vergődik, de egyre lejjeb küzdi csak magát.

Pedig ideje lenne már a politikai WEB2.0-t hatékonyan kihasználnia valamelyik oldalnak. De erről legközelebb írok.


 

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 web2 politika webkettő gyurcsány politikai marketing klikkelj rám

Tényleg a marketingé a jövő!

2007.10.12. 22:41 Marketinges

Tárki közvélemény kutatás:

Az emberek 41%-a szerint, az öszödi beszéd miatt nem kell lemondania Gyurcsány Ferencnek.

Rögtön kifejtem a "marketinges" véleményem, de előbb rendezem soraimat.
Az az igazság, hogy nekem is vannak szüleim, engem is neveltek, tanítottak, meg van némi józan eszem is. Azt tudom, hogyha valaki szándékosan átver engem, akkor azzal nem kötök üzletet, nem lesz a barátom, stb. Ez szerintem logikus.

Az emberek 41%-a szerint ha a Főnök hazudik, becsap minket és évről évre kevesebb fizut ad, az nem baj, attól még maradjon ő a főnök.

Mi történt itt? Eltünt a magyar emberek életösztöne? Aki kárt okoz nekünk, azt szeretjük?

Nem értem, nem értem, nem értem!

Nem baj. Most figyeljetek: minden csak marketing. Vagy lehet még PR, kommunikáció stb. egyre megy.

Semmi nem számít, csak el kell adni. Éljenek a marketingesek, éljen a polmarketing, nekem van igazam. Eladjuk még a szart is. És megeszik, és megeszik. Jól van ez így.



Viszlát

1 komment

Címkék: marketing politika gyurcsány öszöd tárki

Öszödi beszéd szülinapja

2007.05.29. 15:47 Marketinges

Vajon milyen hatása volt az öszödi beszéd ismertté válásának?


Érdekes. Nem olvastam olyan közvéleménykutatási felmérést, ami azt mérte volna fel, hogy miképp vélekedtek az emberek az öszödi beszédről. Vajon egy év alatt valóban igazságbeszéddé vált volna?
A Miniszterelnök megtanult egy-két leckét. Mantraként ismételgeti: szenvedélyes igazságbeszédet mondott.

És mit tesz az ellenzék? Talán érdemes lenne észrevenniük hogy - sok egyéb mellett - ebben az esetben is válaszokat kellenne adniuk. Szíjjártó Pétertől bármit kérdeznek, csak azt ismételgeti: Gyurcsány hazudott! Vajon tudja-e, hogy ez hány embert érdekel? Kihasználta-e az ellenzék ezt a hatalmas ziccert?

Miért nem ezt mondja: Emberek! Becsaptak titeket. Bízzatok bennünk. Mi sosem csapunk be titeket.

Szólj hozzá!

Címkék: marketing politika fidesz gyurcsány öszöd

süti beállítások módosítása